Flora Transsilvanica

1740-ben, Bardócon megszületett egy ember, aki egész életében Erdélyt próbálta megérteni. Benkő József nem egyetlen tudományterületen dolgozott. Lelkész, történetíró, botanikus és nyelvész volt – egy 18. századi domidoctus. Olyan tudós, aki nem valamelyik európai egyetem akadémiai világában, hanem saját kíváncsiságából, könyvekből, levelezésekből, megfigyelésekből és megszállott munkából építette fel tudását. Nem volt számára éles határ történelem és természet, nyelv és ember, könyv és táj között. Mindent meg akart figyelni, megérteni és lejegyezni, ami Erdélyről mesélhetett. 


Középajtán szolgáló lelkészként a faluban oktatási-kutatási céllal egy több mint 600 növényfajt bemutató füvészkertet hozott létre. Kevésbé ismert, de ez volt Erdély első botanikus kertje. A növények Benkő számára nem egyszerűen a táj részei, hanem neveket, formákat, tulajdonságokat és történeteket hordozó élő dolgok. A növények népi megnevezéseit és felhasználási módozatait székely, román és szász emberektől egyaránt gyűjtötte.


Ebből a munkából nőtt ki legnagyobb botanikai vállalkozása, a Flora Transsilvanica. Benkő Erdély növényvilágát szerette volna egyetlen átfogó műben bemutatni: nemcsak a növényeket, hanem a hozzájuk kapcsolódó helyi tudást is megőrizve. Évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte és jegyezte fel anyagát, így a mű a korabeli Erdély növényvilágának egyik legjelentősebb dokumentációs kísérletévé vált. A Flora Transsilvanica végül kéziratban maradt, és 1848-ban, az nagyenyedi könyvtár pusztulásakor megsemmisült.


A mű elveszett, de az a szemlélet, amely létrehozta, ma is inspiráló: a táj megismerése a benne élő növényeken, embereken és történeteken keresztül. Több mint kétszáz évvel később ebből a gondolatiságból indult útjára – mintegy újabb izgalmas kísérlet – a Flōra Transsilvanica Botanical Lab. – ahol Erdély növényei már nem herbáriumi lapokon, hanem illatokban és ízekben kapnak új formát.